Főoldal Blog Hogyan lehet okos házunk?

Blog

Szerző: Wilhelm Norbert

Hogyan lehet okos házunk?

Manapság megszokhattuk, hogy egyre több olyan tárgy vagy kütyü vesz körül minket, amit az „okos” jelzővel illetnek.

Legyen szó telefonról, óráról vagy bútorról, minden esetben előtérbe került a kényelmes, sok esetben multifunkcionális használat. Jogosan merül fel a kérdés, hogy mi a helyzet az épületekkel, házakkal? Az okos ház gondolata már számos fejlesztő, illetve mérnök fejében megfordult és már egy ideje lelkesen azon dolgoznak, hogy ez ne csak egy elképzelés legyen, hanem széles körben valósággá is váljon. Az okos ház lényege, hogy egy élhetőbb, nagyobb védelmet nyújtó környezetben éljünk, ahol minimális hulladékot és egyéb káros anyagot bocsátunk ki. A környezettudatos gondolkodáshoz természetesen hozzátartozik a hatékony energiafelhasználás és a maximális védelem biztosítása is. A hosszú évek kemény munkájával a szakértők létrehoztak olyan megoldásokat, melyek megvalósításával már mi magunk is tehetünk lépéseket annak érdekében, hogy az otthonunkból okos ház váljon. Ha például automata redőnyt szereltetünk be a lakásunkba, akkor máris jó úton haladunk afelé, hogy kiaknázzunk a modern technológia adta lehetőségeket. Az okos megoldások rendszerint nagyon egyszerűek, mégis maximálisra fokozzák a komfortérzetet. Ilyen például az önműködő ajtó, a mozgásérzékelővel ellátott világítás kapcsoló vagy a távirányítóval működő árnyékolástechnikai rendszer. Ezeken kívül természetes szinte végtelen a lehetőségek tárháza. Igény esetén ma már a fűtés- és klímarendszer, illetve garázskapu vezérlés is könnyedén megvalósítható. Az okos házak esetében ezek az innovatív technológiák nem külön-külön, hanem egyszerre vannak jelen és egy központi egységgel tudjuk az irányításunk alatt tartani őket. A rendszer a beprogramozott feladatokat képes előre meghatározott időben és módon elvégezni. Természetesen, ha egy komplett intelligens rendszer kiépítésére jelenleg nincs lehetősége, akkor se csüggedjen. Már az is rengeteget számít, ha modern árnyékolókkal szerelkezik fel az otthonában. Bízza ránk ezt a munkát, higgye el, nem okozunk csalódást!

2018.02.19. 21:30

Új hozzászólásl
 kód 

« Blog

Cimkék

Alumínium Árnyékoló Alumínium redőny alumínium redőny árak alumínium redőny szúnyoghálóval alumínium redőnyök alumínium vagy műanyag redőny aluredőny Árnyékoló Automata Redőny Biztonsági redőny Biztonsági Redőny ár Budakeszi redőnyös Csőmotor elektromos napellenző Elektromos redőny elektromos redőny ár elektromos redőny motor Elektromos redőny vezérlés Hőszigetelt redőny hőszigetelt redőny árak motoros aluredőny ár Motoros alumínium redőny Motoros Árnyékoló Motoros árnyékoló, Árnyékolás motoros műanyag redőny ár motoros napellenző árak motoros redőny motoros redőny ár motoros redőny beépítése motoros redőny Budapest motoros redőny működése motoros redőny szerelése motoros redőny távirányító motoros redőny utólag motoros redőny web áruház Motoros redőny, redőny motoros redőnyprogramozás motoros reluxa motoros távirányítós redőny motorosredőny szerelés Műanyag Redőny műanyag redőny ár napellenző árak Okos ház okos ház, redőny Okos Redőny Okos technológia Okosotthon olcsó motoros redőny redőny redőny ár redőny árak redőny automata Redőny gyártás redőny kiválasztása redőny motor házilag redőny motorizálás redőny működése Redőnymotor redőnymotor vezérlés redőnymozgató motor ár redőnyök Redőnyös reluxa Smart Home Redőny smart redőnymotor Szúnyogháló Szúnyoghálós alumínium redőny szúnyoghálós redőny Távirányítós redőny tetőablak motoros redőny
Ez a weboldal az Ön kényelmes böngészésének érdekében cookie-kat használ. Elfogadom További információ